2014. február 24., hétfő

Loft előtanulmány I. - Történeti áttekintés és a loft lakások külső homlokzata



 Mivel előtanulmányt kell készítenem a loftokról a blogtól független okból, ezért úgy gondoltam, ha már úgyis megírom, miért ne tegyem fel ide. Tehát itt a bőven illusztrált első rész, melyet nemsokára követ a folytatás.

A loft lakások kialakulása a 19. század Párizsáig nyúlik vissza, amikor a felvirágzó művészetek képviselői, különösen a festők és a szobrászok nagy, világos lakásokra (stúdiókra) tartottak igényt az alkotáshoz és műveik elhelyezéséhez. Ám ezek a kezdetek még csak a klasszikus értelemben vett loft lakások előzményeinek tekinthetők. 


A stílus a két világháború közötti Amerikai Egyesült Államokban fejlődött ki, amikor szegény, éhező művészek foglalták el illegálisan az elhagyatott gyárépületeket és üzemcsarnokokat. Az elhagyatott épületeket –kezdetben illegálisan - elfoglalták, és az épületeket műteremként, lakótérként hasznosították. 
Nagy ablakok és vas lépcsők uralják a homlokzatot

A 1970-es évek során a régi ipari területeket lakóövezetté nyilvánították, ezzel legalizálva a már kialakult helyzetet. Ezzel viszont elindult a folyamat, mely a loftokat már nem csak a szegény művészek számára tette vonzóvá. Amerika keleti partja (NY, Boston, Philadelphia) után a nyugati parton (Seattle, San Francisco) is elterjedt a régi ipari épületek ilyetén felhasználása. Az árak felszöktek, a kispénzű művészek pedig, akik az alacsony árak és az praktikus szempontok (nagy, világos terek) miatt költöztek az épületekbe, elköltöztek a felkapott környékekről, és a város más területein kezdtek még érintetlen loftok után kutatni.
A divattá váló loftmozgalom megváltoztatta a városok arculatát, a korábban rosszhírű és baljóslatú környékek felvirágoztak annak köszönhetően, hogy a jómódúak lakásai kaptak itt helyet, mivel ezzel befektetőket, üzleteket vonzottak a környékre. A folyamat eredményeképp alakult mai képére a SoHo és a TriBeCa New Yorkban.
Jellemző loft-homlokzat a SoHo-ban

Loft a SoHo-ban. a Wooster és a Broome utca sarkán

Ma a loftok jellemzően a jól szituált, fiatal és egyedülálló, vagy legalábbis gyermektelen párok, elfoglalt emberek otthona.
Amerikai statisztikák szerint a "loft-living" kifejezetten értelmiségi életforma azoknak, akik kedvelik a művészetet, és a belváros közelségét élvezve gyakran járnak el szórakozni (mozi, színház, éttermek és pub-ok), és minderre tudnak és hajlandók is áldozni. 

San Franciscoban található ez a XIX. századi raktárépület, mely eredetileg a
California Electric Light Company otthonaként szolgált.
Ma már az épületben környezetbarát loftlakások sorakoznak.
Saint Just Desvern-ben található ez a volt cementgyár, melyet Ricardo Bofill
spanyol építész 1973és 1975 között fáradtságos munkával lenyűgöző lofttá alakított át.

A loftokkal kapcsolatban az amerikai lakberendezők körében különféle felfogások alakultak ki. A tradicionális iskola csak azokat a lakásokat tekinti loftnak, melyeket régi gyárépületekben alakítottak ki, belmagasságuk legalább 5 méter, és 120-160 négyzetméter egybefüggő, tagolatlan térrel rendelkeznek. Ezzel szemben az új iskola loftnak tekint minden olyan akár régi vagy új épületet, amely nagy, egybefüggő terekkel, nagy belmagassággal és nagy ablakokkal rendelkezik, de feltételként nem követeli meg a 120-160 négyzetméternyi egybefüggő teret. Minkét iskola egyetért viszont abban, hogy a loft az urbanizáció eredménye, és csak városi környezetben képzelhető el. 
Az 1908-ban épült new york-i épület felújítása során
megőrizték a régi víztartályt

A loftok csak az amerikai térhódítást követően terjedtek el Európában, ahol ugyanúgy, ahogy Amerikában, számos nagyváros arculatát megváltoztatták (London, Prága, Madrid). Magyarországon Nyugat-Európához képest még később jelentek meg az első loftok, és bár már nem egy kísérlet történt meghonosításukra, de loft még nem vált gyakorivá, még mindig újszerűnek számít. Ennek okai elsősorban a fizetőképes kereslet hiányában, illetve abban keresendő, hogy kevés a régi gyárépület, ami pedig van, az olyan rossz állapotú, hogy olcsóbb lebontani őket, mint lofttá alakítani.
A loftlakásoknak helyet adó Gizella-malom Budapesten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá!